logo

Sinka István

költő, író
1897. szeptember 27. Nagyszalonta - 1969. június 17. Budapest
 


Bihari ridegpásztor családba született, maga is bojtár, majd juhász volt Nagyszalonta környékén. 1939-ben Püski Sándor kiadója, a Magyar Élet jelentette meg a Vád című verseskötetét. 1949-ben kiszorult az irodalomból és a tiltott költők listájára került. 1957-ben jelenhettek meg újra versei.
1951-től kezdődően hét éven keresztül minden nyáron hosszabb-rövidebb időt Bogláron töltött. Állandó tartózkodási helye Kovács József vaskereskedőnél volt, akivel Püski Sándor könyvkiadó közvetítésével ismerkedett meg. A Kovács-család anyagilag is támogatta Sinka Istvánt a nehéz időszakokban. A "Szigetek könyve" nagy részét Bogláron írta.

Boglár partjain (1952) Fáradt vagyok, és szomorún
ülök Zalával szemben; itt
sírok Boglárnak partjain.
Billenj fürtömről, koszorúm,
s rejts el, hold, ragyogásaid.

Lassan hajtom le fejemet tenyerembe,
s vívom egyedül magányos háborúm,
miről nem tudom még, hogy már elveszett-e?
Ülök Zalával szemben szomorún
s körülöttem az alkony fényeit
köd-kék ágyúival lövi a késő este.

Oltsd ki hát, szívem, te is, lángjaid.
Magányos tűznek, ó, mi értelme vagyon?
Nem melegít, messze nem ragyog;
pislákol csak sárga tanyámban itt
veszendőn a somogyi oldalon,
hol, őszi füst s őszi por kavarog,
s ha volna se látnák nagy villanásait.

Forrás:

Írók, művészek és Boglárlelle /Laczkó András in.:Boglárlelle 522 - 531 p. / Boglárlelle, Városi Tanács,1988.
Fotó: Boglárlelle 523 p. / Boglárlelle, Városi Tanács,1988.
Vers: Lovasok opálmezőkön /Sinka István, Budapest, Magvető kiad., 1987. 297 -298 p.

For Readers

Opening time

Monday 9-12, 13-18
Tuesday Closed
Wendesday 9-12, 13-18
Thursday 9-12, 13-18
Friday 9-12, 13-18
Saturday 9-13
Sunday Closed

Statistics

Online: 1
Today: 1.156
Yesterday: 3.916
B.yesterday: 3.172
Weekly: 24.600
Yearly: 197.148

Language

         


Balatonboglári Lukács Károly Városi Könyvtár
8630 Balatonboglár, Tavasz u. 1. Tel.: +36 85 550-047 Email: [email protected]

facebook  Kövessen minket a facebook-on is!